Kicsit meg szoktak az emberek feledkezni erről a fontos momentumról, pedig ez hiba volna. Ha honlapunkat egy műalkotásnak tekintjük, akkor a domain a mű címe. Cím nélkül nem tudunk mit kezdeni egy alkotással sem. Amit kiválasztunk része lesz e-mail címünknek, valószínűleg rákerül a névjegykártyánkra is, ezért fontos a jól megválasztott domain név.
Mi is az a domain név valójában, és hogyan "működik"?
A domain név egy bejegyzés a szerverekben, ami egy adott tartalomra mutat, tehát például az elkészített honlapunkat ha felmásoljuk egy tárhelyre, akkor utána a domain nvé ide fog mutatni, és így megtalálhatóak leszünk a kiválasztott név alatt az interneten.
Nem muszály ott regisztrálnunk domain nevet, ahol később a honlapunk is működni fog, mert bármilyen címre át tudják írányítani a regisztráció után.
Ki tudjuk választani a legolcsóbban regisztráló szervezetet, és megrendelhetjük egy teljesen másik szolgáltatónál a tárhely, ahol már nem biztos, hogy jobb ha olcsót választunk!
Mi az DNS, és hogyan működik?
A DNS-re csak pár mondat erejáig szeretnék kitérni, ami egy laikus számára fontos lehet, mert amugy oldalakat lehetne írni a működéséről.
A DNS azaz Domain Name System azaz "körzeti névkezelő rendszer". Miért fontos ez a rendszer, mire szolgál? A DNS ek az internetet használó közönség számára megmondják, hogy egy adott domain névhez milyen címen tudjuk elérni a tartalmat, azaz melyik szerveren tatláljuk a hozzá tartozó honlapot. a DNS-ek irányítják a látogatókat a megfelelő helyre.
Minden domain névhez kettő DNS szervert kell biztosítanunk, mégpedig azért, hogy ha az egyik meghibásodik, akkor ne fordulhasson elő, hogy egy név nem mutat "sehova", ilyen esetekben a másodlagos (secondary) DNS szerver végzi az irányítás feladatát.
TIPP: Járjunk utána, hogy melyik regisztrátor szervezetet érdemes választanunk, mert a szolgáltatás minőségei között hatalmas különbségek vannak.
TIPP: Lehetőleg beszédes domain nevet válasszunk magunknak, ami hosszabb mint 5 karakter, de rövidebb mint 10 karakter.
Ön szerint miért hasznos a saját domain név?
Eredmény
| így könnyebben megtalálnak | 8 / 66.7% |
| egyszerűbb megjegyezni | 1 / 8.3% |
| marketing szempontokból kötelező | 2 / 16.7% |
| semmi haszna sincs | 1 / 8.3% |
Összesen: 12 szavazat