Másolják vagy lopják a Facebook-ot?Érdekes dolog történt a weben néhány nappal ezelőtt. Windo néven indult egy új közösségi hálózat, mely hazánk egyik kisebb településén jött létre. A felület teljesen megegyezik a Facebok-kal, melyről még nem tudni, hogy lopás kategóriába tartozik-e.
A tulajdonos állítása szerint kifejezetten a magyar felhasználókat célozza meg, ennek ellenére egyáltalán nem biztos, hogy adathalászatról van-e szó, vagy valóban egy új közösségi oldal indul.
Az első párszáz felhasználó a Twitteren értesült az új közösségi oldalról, és szinte azonnal beregisztrált. Azóta több helyen is látható a windo.hu hirdetése.
A tulajdonos már az iwiw-en is létrehozott egy Windo klubot, mely még nem került letiltásra, hiszen még nem lehet tudni, hogy a férfi hirdetett szándékai valósak-e.
Abból azonban, ami eddig látszik, nem lehet igazán jó véleményt kialakítani, hiszen minden, ami az új portállal kapcsolatos, az „lopott áru”.
A Windo, mint márkanév származása egyértelmű, a logó megtévesztésig hasonlít a Sony Ericson Walkman márkajelzésére, a portál látványa egyértelműen a Facebook-ot másolja.
Valójában nem lehet tudni mennyire valós próbálkozás a tulajdonos részéről az új közösségi oldal létrehozása, vagy esetleg adathalászatra kívánja felhasználni a későbbiek folyamán. A második eshetőséggel akár még szerencséje is lehet, hiszen az eddigi felhasználók minden kételkedés nélkül megadták adataikat, fotóikat, pedig nem ártana kicsit óvatosabban közelíteni egy semmiből előbukkanó portállal szemben.
Érdemes azt is végiggondolni, hogy mennyit kardoskodunk az adatvédelemmel kapcsolatban, ennek ellenére mennyire könnyen megadjuk adatainkat egy olyan helyzetben, ahol nem ártana az óvatosság.
Néhány hét múlva valószínűleg kiderül, hogy tényleg ennyire bátor a Windo tulajdonosa, vagy csupán egy öngyilkos akció kezdeteit figyelhettük meg ismét.