Vállalatirányítás
A vállalatirányítási rendszer szükségességeA vállalatirányítási rendszer szükségessége
Azok a cégek, melyek a vállalatirányítási rendszer bevezetése és használata mellett döntenek, egyértelműen versenyképességük növelése érdekében teszik ezt, hiszen a rendszer bevezetése rengeteg erőforrást szabadít fel, melyre ennek révén már nincs többé szükség, illetve más forgalomnövekedést elősegítő tevékenységekre használható fel.

A vállalatirányítási rendszer központi adattárolása óriási előnyökhöz juttat egy céget, hiszen az adatok egyszerűbben nyomon követhetők, lekérdezhetők, ebből adódóan a döntések meghozatala sokkal megalapozottabbá és pontosabbá válik. Ez nagymértékben elősegíti a cég hatékonyságának növekedését.

A központi adattárolás feleslegessé teszi az adatok ismételt bevitelét, mely rengeteg hibalehetőséget zár ki, mely egyéb esetekben együtt járna a manuális adatbevitellel.

A rendszerben tárolt adatok módosításakor a kapcsolódó adatok is azonnal frissülnek, mely szintén egyszerűsíti a folyamatokat, valamint további hibák elkerülését segíti elő.

Azoknál a cégeknél, akik több részleggel rendelkeznek, valamint raktárkészletek is kapcsolódnak, szinte elengedhetetlenül szükséges a vállalatirányítási rendszer, hiszen jelenlegi gazdasági helyzetben csak így maradhatnak versenyképesek a konkurenciával szemben.

Az adatok naprakészsége szükséges a vevők hűségének garantálásához. Jelenleg minden területen roppant túlkínálattal állunk szemben, ebből adódóan kizárólag a tökéletes és hiba nélküli ügyfélkapcsolat adhat esélyt egy-egy cég számára.

Ehhez kapcsolódik a részlegek közötti kommunikáció, melyet szintén nagymértékben megkönnyít egy vállalatirányítási rendszer, mely tovább erősíti az adatok pontosságát és naprakészségét.

Ezek a tényezők nem csupán a nagyvállalatok számára indokoltak, bár a kis- és középvállalatok vezetői nem tartják szükségesnek a vállalatirányítási rendszer bevezetését. Mivel ma már igen sok megoldás lehetséges, így egyszerűbb folyamatok esetében is érdemes átgondolni a rendszer lehetséges hatékonyságát.

Némi idő elteltével egyre több vezető dönt a rendszer bevezetése mellett a kis- és középvállalatok körében. Ezzel egyenes arányosságban növekszik az igény a többi vállalat részéről is, hiszen a versenyben maradáshoz nem marad más esély. Éppen ezért érdemes minél hamarabb előnyhöz juttatni a kisebb vállalatokat is.
 


Megéri a vállalatirányítási rendszer?Megéri a vállalatirányítási rendszer?
Egy vállalatirányítási rendszer bevezetésének egyik elengedhetetlen része, hogy a meglévő céges tudásbázis hogy épül be az új struktúrába adatvesztés és üzemkimaradás nélkül. Sok céget pont ez tántorít a bevezetéstől.
Nagy munkába kezdtünk!Nagy munkába kezdtünk!
Cégünk a nagy sikerrel használt BlueContact vállalatirányítási rendszer újraértelmezése mellett döntött. Az eddig használt CRM szoftver alapjait átgondolva, egy olyan szoftvert szeretnénk kivitelezni, ami eljuttatja a nagyvállalatok által is közkedvelten használt funkciókat a kis és középvállalatokhoz is.
 
 
 
Lépjen kapcsolatba velünk

Név:

E-mail cím:

Telefon:

Üzenet:

Ellenőrző kód:

Ellenőrző kód

 
Bejelentkezés
 
 
 

vállalatirányítási rendszer © blueportal.hu

xhtml xhtml