Online Marketing
Hazai fejlesztésű válasz a Google TV-reHazai fejlesztésű válasz a Google TV-re
Esetleg fordítva van, és a Google TV a válasz hazánk egyedülálló fejlesztésére? A válasz nem egyértelmű, ám egy dolog biztos, a kábel tévéknek hamarosan keresztbe tesz a HybridBox TV, mely nemsokára megjelenik a piacon.
Nemrégiben a Google bejelentette, hogy létrehozta azt az átfedést, mely a tévé és az internet összepárosítását teszi lehetővé, ám Magyarországon erre már évek óta létezik a technológia.

Néhány évvel ezelőtt a HomeSys Média Kft. létrehozta a HTPC-t, mely az összes médiát képes kezelni, emellett teljes értékű PC-ként is funkcionál. Az említett eszköz eredetileg nem tömegfelhasználásra készült, a bekerülési ára ezt nem is tette lehetővé.

Napjainkban azonban lehet számítani arra, hogy ennek egy változata lát hamarosan napvilágot, a HybridBox, mely teljesen biztosan igen gyorsan kiüti a kábeltévé szolgáltatókat a piacról, ugyanis a készülék ára, valamint a szolgáltatás, magasan kedvezőbb lesz bármilyen más szolgáltató által nyújtotta lehetőségeknél.

Az eszköz még nem került piacra, máris folynak a tovább fejlesztések, miszerint maga a szoftver lesz továbbfejlesztve oly módon, hogy az bármilyen Windows alapú PC-re telepíthető legyen. Ennek segítségével bármilyen gép teljes körű médiaszolgáltatással fog bírni, mely révén már egyáltalán nem lesz szükség kábeltévére.

Az elképzelések szerint a szoftver funkciói odáig terjednek majd, hogy képes megjegyezni és rangsorolni a felhasználó szokásait, majd azután önállóan elvégezni azokat. Például, a felhasználó kedvenc sorozatát külön beprogramozás nélkül rögzíti, valamint a többször ismétlődő hasonló műsorokkal ugyanezt tenné.

Ez különleges kényelmet biztosítana a tévé nézőknek, hiszen erre jelenleg egyetlen szolgáltatás sem képes.

A HybridBox olcsó lesz és könnyen kezelhető, elsősorban azt a réteget célozza, akik jelenleg is a médiaszolgáltatók hiányosságait próbálják meg pótolni az internet által, ráadásul ez a megoldás jóval egyszerűbb lesz, minek tudatában szinte biztos a HybridBox sikere.
 


Hírlevélküldő szoftverekHírlevélküldő szoftverek
A hírlevél napjaink egyik legelterjedtebb és leghatékonyabb marketing kommunikációs eszköze. Nincs szükségünk másra, mint egy címlistára, egy hírlevél-küldő szoftverre és máris tervezhetjük kampányainkat.
Ahová lépek marketing szakember teremAhová lépek marketing szakember terem
Annyi a marketinges manapság, hogy szinte már mindenhol azokkal találkozunk. A marketing szakember mint szakma nagyon divatos lett, és ezzel nem is lenne probléma ha ténylegesen ennyi ember értene hozzá, mint ahányan állítják magukról.
 
Web 2.0 -ás marketingfogásokWeb 2.0 -ás marketingfogások
Először is szeretnénk tisztázni, mi is az a web2.0, amennyiben még valaki nem tudná. Erről oldalakt lehetne írni, de én annyiban foglalnám össze, hogy az internet ezen oldalak által vált Ember-Gép kapcsolatból Ember-Ember kapcsolattá.
Vége a Google egyeduralmának?Vége a Google egyeduralmának?
A napokban a Microsoft kiadta új böngészőjét, a Bing-et, melynek nem titkolt célja hogy leváltsa a nem túl nagy népszerűségnek örvendő MSN Live Search –öt.
 
Online marketing sikertörténet #1Online marketing sikertörténet #1
Egy új sikertörténetről számolhatunk be. Mintapéldája annak, hogy egy szolid, ámde igényesen, ízlésesen és nem utolsósorban költséghatékonyan kivitelezett honlappal milyen sikereket lehet elérni.
 
Online marketing tanfolyamOnline marketing tanfolyam
Tervezünk későbbiekben tanfolyamokat tartani Online Marketing témakörben, ha van rá elég jelentkező.
Ezeken a tanfolyamokon megmutatnánk az online világ működését, keresőket, reklámok hatékonyságát és egyéb olyan dolgokat, amik csak hosszú évek tapasztalatai alapján gyűlnek össze.
 
 
Lépjen kapcsolatba velünk

Név:

E-mail cím:

Telefon:

Üzenet:

Ellenőrző kód:

Ellenőrző kód

 
Bejelentkezés
 
 
 

google tv © blueportal.hu

xhtml xhtml